|
A közelmúltban Salzburgban Pappas Amadeus Horseindoors nemzetközi versenyt rendeztek. A Hévízi Lovasklub tehetséges sportolója, Hollé Sára két aranyérmet is nyert. A felnőtteknél számos sztár versengett, a győztes egy Mercedes személyautóval lett gazdagabb.
A 12 éves Sára a serdülők mezőnyében állt rajthoz. A két napos versengésben kétszer állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Először Cashew nevű lovával 1,2 m magasságon nem talált legyőzőre, majd a második napon Castilio-Z nyergében bizonyult – ugyanazon a magasságon – a legjobbnak. Így tiszteletére kétszer szólt a magyar himnusz Salzburgban.– Jó érzés volt olyan lovasokkal versenyezni – ha nem is egy kategóriában –, akiket eddig csak a tévében láttam – mondta Hollé Sára. – Sokat lehetett tanulni tőlük. A verseny nagyságára jellemző, hogy több mint 800(!) ló volt az indulók között. Örülök, hogy az évet sikeresen, két győzelemmel fejeztük be. Most a lovak megkezdik a téli pihenésüket, én meg gőzerővel az iskolai tanulásra koncentrálok.
|